Úszás szakosztály bemutatkozója

Úszóink is egyre jobb eredményeket érnek el. Hála a kitűnő feltételeknek, elmondható hogy kb. 70 általános és gimnazista tanuló úszik rendszeresen. Ennek a korosztálynak heti szinten öt alkalmat kínálunk fel, amiből elfoglaltság szerint válogathatnak az úszók. Akik csak hobbi szinten űzik a sportot, leginkább egy – a hétvégi – edzésen vesznek részt, a nagyobb része 2-3 és 4 edzést dolgoznak végig.

Az óvodás korosztály részvételét még kissé hiányosnak érezzük, de a jövő tanévtől meg van a koncepciónk arra vonatkozóan, hogy tudjuk bevonni a kicsiket is minél nagyobb létszámban, egy előkészítő szakaszba.

Módszereink évről évre finomodnak, edzés eszközeink – pályázatok révén – egyre bővül. Nagyjából rendelkezünk mindazzal, amivel a nagyobb csapatok.

Versenyek terén elsősorban a diákolimpiai és a saját rendezésű bajnokságainkat igyekszünk abszolválni. Tavaly – egy városi TÁMOP – pályázat révén lehetőséget kaptunk egy 4 fordulós versenyrendszer lebonyolítására, amit nagy sikerrel vittünk véghez, több mint 150 tanuló vett részt a bajnokságban. Kiemelt hazai rendezvényünk a Kanizsai Dorottya úszóverseny, mellyel minden évben próbáljuk a környékbeli iskolákat Bátaszékre csábítani. Nincs könnyű dolgunk. A Szekszárd Városkörnyéki Iskolák, olyan szintű lemaradással küzdenek, hogy nem tudják már felvenni a versenyt velünk, a nagyobb iskoláknak, egyesületeknek pedig sokkal feszesebb a programjuk, nehéz megnyerni őket. A problémát a Szekszárdi Gyakorló Iskolával kialakított kapcsolat oldhatja meg, akik két éve nagylétszámban vesznek részt a versenyen, így sikerült a tavalyi versenyzői létszámot 150 fölé tornásznunk. Bízom, abban hogy a Gyakorló Iskolához hasonlóan, egyre többen jönnek el hozzánk a megyei nagyobb intézmények közül.

A munka 2014 és 2015 év elején beérett. Elmondhatjuk, hogy a legnagyobbak mögé értünk megyei szinten. Öt évvel ezelőtt 2010 januárjában voltunk először megyei úszóversenyen. Erős túlzással mondhatjuk, a többiek megszáradtak, míg mi leúsztuk a távot. Néhány év alatt beleértünk az erős középmezőnybe, és 2015 év elején megjött a várva várt eredmény. Négy kategóriát nyertünk meg az idei tanévben (két egyéni és két csapat), ami azt jelenti, hogy 8 versenyzőnk jutott tovább a március 8-án megrendezésre kerülő Győri Országos Diákolimpiára. Ez azt jelenti, hogy a Bátaszék SE úszócsapata feliratkozott a legjobb 3-4 megyei úszócsapat közé.

A Szakosztály nagyon szerény költségvetéssel dolgozik, a terhek nagyobb részét még mindig a szülők finanszírozzák. Az egyesület leginkább a táborok alatti útiköltséget, a hazai versenyek díjazását tudja állni. Ahhoz, hogy erről a szintről tovább tudjunk lépni, lényegesen komolyabb költségvetéssel kellene gazdálkodnunk, hogy ne csak az iskolai versenyeken tudjunk megmérettetni.