Rekordlétszám a házi úszóversenyen

Április 27-én rendeztük meg tavaszi házi bajnokságunkat, melyen rekord létszámú – több mint 100 diák – jelent meg. A kiemelkedő létszám oka, az úszás népszerűsége mellett, hogy az idén is különválasztottuk az amatőr és haladó kategóriákat. Az amatőr versenyzőknek a kismedencében, illetve a nagymedencében 25 méteren kellett teljesíteniük, míg a haladóknak a klasszikus diákolimpiai távokat kellett megtenniük. A verseny nagyon jó hangulatban telt, az uszoda ismét „csúcsra” volt járatva.

Történelmi siker a bátaszéki úszósportban

A Bátaszéki Úszó Szakosztály számára, nagyon komoly helytörténeti jelentőséggel bír, hogy a megyei úszóéletbe betört és évről évre egyre több helyet követel.
Kanyarodjunk kicsit vissza az időben, mert eljött a számvetés ideje! Történt, hogy 2008-ban elhatároztuk, új fejezetet nyitunk Bátaszék Város sporttörténelem könyvében, úszóversenyt szervezünk.